1815-ben Goethe megismeri Luke Howard „Kísérlet a felhők fizikájának és természettanának a felállítására” című művét. Ez arra készteti, hogy mélyebben elgondolkodjék a felhőképződésről és az időjárási viszonyokról, bár már előbb is volt számos megfigyelése és feljegyzése ezekről a jelenségekről. Ahhoz, hogy a tapasztaltakat mégis összeállítsa, „hiányzott a körültekintés, és hiányoztak a kapcsolódó tudományágak.” A Howard-féle értekezés a különböző felhőképződményeket bizonyos alapformákra vezeti vissza. Goethe most kapcsolódni tud az időjárástanhoz, amely eddig azért volt idegen a számára, mert természetének lehetetlen volt valamit is merítenie abból a módból, ahogyan az ő korában ezzel a tudományággal foglalkoztak. „Természetemnek lehetetlen volt… az egész időjárástan-komplexust felfogni, jelekkel és számokkal felállított táblázataival; örültem, hogy találtam benne az én hajlamomnak és életmódomnak megfelelő részt is, és mivel ebben a végtelen mindenségben minden örök és biztos vonatkozásban áll egymással, egyik létrehozza a másikat, vagy kölcsönösen létrehozzák egymást, ezért tekintetemet arra élesítettem ki, ami a szem érzékének felfogható, és hozzászoktam, hogy az atmoszférikus és földi jelenségeket összhangba hozzam a barométerrel és a hőmérővel…”

Mivel a barométer állása pontos összefüggésben van az összes időjárási viszonyokkal, ezért Goethénél hamarosan a légköri viszonyok megfigyelésének a középpontjába kerül. Minél tovább folytatja ezeket a megfigyeléseket, annál inkább véli úgy, hogy felismerte: a barométer higanyának az emelkedése vagy esése a különböző „közelebbi és távolabbi, nem kevésbé a különböző hosszúságokban, szélességekben és magasságokban fekvő megfigyelési helyeken” úgy történik, hogy az egyik helyen megfigyelt emelkedésnek vagy esésnek a többi helyeken, ugyanabban az időben, szinte ugyanakkora esés vagy emelkedés felel meg. A barométerváltozásoknak ebből a szabályosságából Goethe azt következteti, hogy ezeket a változásokat semmilyen földön kívüli hatások nem okozhatják. Ha a Holdnak, a bolygóknak, az évszakoknak ilyen befolyást tulajdonítunk, ha az atmoszférára vonatkozólag dagályról és apályról beszélünk, akkor ez a szabályosság nincs megmagyarázva. Ezeknek a befolyásoknak ugyanabban az időben, különböző helyeken, különböző módon kellene érvényesülniük. Csak ha a földiségen belül van a változások oka, csak akkor magyarázhatók meg, véli Goethe. Mivel a higany állása a légnyomástól függ, ezért Goethe úgy képzeli, hogy a Föld váltakozva hol összepréseli az egész atmoszférát, hol pedig újra kiterjeszti. Ha a levegő összepréselődik, fokozódik a nyomása, és a higany emelkedik, kiterjedéskor pedig ennek a fordítottja történik. Goethe a légtömeg összehúzódásának és kiterjedésének a váltakozását egy olyan változékonyságnak tulajdonítja, amely a Föld vonzóerejének van alávetve. Úgy látja, hogy a Föld saját élete az oka annak, hogy ez az erő fokozódik és csökken, és ezt egy organizmus be- és kilégzésével hasonlítja össze.

Goethe eszerint a Földet sem gondolja csupán mechanikus módon működőnek. Ahogyan a geológiai folyamatokat sem csupán mechanikusan és fizikailag magyarázza, úgy a barométeringadozásokat sem. A természetről alkotott nézete éles ellentétben van a modern szemlélettel. Utóbbi - általános alapelveinek megfelelően - az atmoszférikus folyamatokat fizikailag akarja felfogni. Az atmoszféra hőkülönbségei különböző helyeken légnyomáskülönbségeket idéznek elő, melegebb helyekről hidegebb területekre tartó légáramlatokat hoznak létre, növelik vagy csökkentik a nedvességtartalmat, felhőképződéseket és csapadékot idéznek elő. Ilyen és ehhez hasonló tényezőkkel magyarázzák a légnyomás ingadozását, és ezzel együtt a barométer emelkedését és esését. Goethének a vonzóerő fokozódására és csökkenésére vonatkozó gondolata is ellentétben van a modern mechanikai fogalmakkal, amelyek szerint a vonzási erő mértéke egy bizonyos helyen mindig ugyanaz.

Goethe csak annyiban alkalmaz mechanikai fogalmat, amennyiben azok a megfigyelésből adódnak.